Kittinek és Sanyinak
Prédikátor 3:1 „Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt:”
Itt van az ideje
itt van az ideje, hogy egymás szemébe nézzünk
közelről, amikor már csak egy szem néz a másik pupillába
érezni a meleg párát szájból, orrból, lélekből
becsukódik a külső perem
egymás szembogarában látjuk meg önmagunk
egy mosolyt
egy könnycseppet
egy grimaszt
egy ölelést.
Itt van az ideje
itt van az ideje, hogy kezünket összefonjuk
izzadt tenyerünk közé ne férjen levegő, se por
lendítsük jó magasra, bújjunk át kupolánk alatt
a mi életünkbe
lépjünk a zene ritmusára jobbra, balra, előre, hátra
táncoljuk át a sötétséget összegubancolódott ujjakkal
tied, enyém, mienk
enyém, tiéd, kettőnké
közös ujjaink közös kulcsolásban.
Itt van az ideje
itt van az ideje, hogy lássunk napfelkeltét
még dereng a köd hályogként szemünk előtt
még botladozunk az éjjel hidegétől
még nyúlni akarnának zsibbadt tagjaink
a sziklaperemen ülve mégis megmártózunk
az új nap kedves sugarában
te meg én
én meg te
mi ketten.